Túl sok dologban tört a globális csúcsra Kína – Átfogó szövetségi hálóval hárítanák el a fenyegetést

Túl sok dologban tört a globális csúcsra Kína – Átfogó szövetségi hálóval hárítanák el a fenyegetést

Az Egyesült Államok célja, hogy a Japánnal, Indiával és más indo-csendes-óceáni partnerekkel fokozza a védelmi ipari együttműködést, ezzel is erősítve az ellátási lánc ellenálló képességét, különös tekintettel Kína jelentette fenyegetésekre – nyilatkozta Laura Taylor-Kale, a Pentagon védelmi ipari alap politikájáért felelős helyettes államtitkára a Nikkei Asia-nak.

Az EU erős üzenetet kapott Kínából

Az EU erős üzenetet kapott Kínából

Vang Ji kínai külügyminiszter optimizmusát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Európa egyre inkább „racionálisan látja” Kínát, miután spanyol, német és francia kollégáival találkozott. Kijelentette, hogy a kontinens is felismeri, hogy nem kell félnie Pekingtől, valamint Kína fejlődésétől, és hangsúlyozta, hogy a két régiónak a kölcsönös bizalmon és kölcsönös függőségen alapuló együttműködést kell folytatnia – írja az Euractiv.

A Covid és a háború sem tudta megrengetni a közeli ország építőiparát

A Covid és a háború sem tudta megrengetni a közeli ország építőiparát

A lengyel építőipar azon kevés ágazatok egyike volt, amely immunis maradt a pandémia gazdasági következményeire. Ennek egyik oka, hogy a lengyel kormány nem kényszerítette az építkezés leállítására a vállalatokat, mint ahogy a spanyol, az osztrák vagy a belga. Bár az ukrán háború hatása nagyobb volt, ez sem állította meg a tartós éves növekedést - véli Mariusz Sochacki az Euroconstruct lengyel partnerintézetének szakértője.

Brutális versenyben a világ nagyhatalmai - Rekord mennyiségű pénz megy a zöld átállásra

Brutális versenyben a világ nagyhatalmai - Rekord mennyiségű pénz megy a zöld átállásra

Rekord összegű beruházás érkezett globálisan a zöld energetikai átállásra, a BloombergNEF beszámolója alapján az összes kiadás tavaly 17%-kal emelkedett, ezzel elérve az 1800 milliárd dollárt. Az elektromos járművek erőteljes eladásai, valamint a megújuló energiaforrások iránti fellendülő kereslet Európa-szerte szintén hozzájárult a teljes összeg növekedéséhez.

Elkezdődött a leállás a Tesla egyetlen európai gyárában

Elkezdődött a leállás a Tesla egyetlen európai gyárában

Nemrég a Portfolio is beszámolt róla, hogy január 29. és február 12. között leállás lesz a Tesla grünheidei gyárában, mivel a Vörös-tengeren a hajók elleni támadások miatt nincs elég alkatrész az autók legyártásához. A bejelentésnek megfelelően pedig hétfőn meg is kezdődött a kényszerleállás.

Lesújtana az EU-n belüli kínai befektetésekre Brüsszel, készül a gazdaságbiztonsági válaszlépés

Lesújtana az EU-n belüli kínai befektetésekre Brüsszel, készül a gazdaságbiztonsági válaszlépés

Az Európai Unió a héten átfogó gazdasági biztonsági csomagot terjeszt elő, hogy megerősítse globális hatalmi pozícióját és megvédje gazdaságát a külső fenyegetésektől. A tervezet olyan szabályokat tartalmaz, amelyek megerősítik az EU hatáskörét a külföldi befektetések átvilágításában és esetleges blokkolásában, még a külföldi irányítás alatt álló vállalatok esetében is.

Nem várt helyről jött a vészjósló figyelmeztetés: létfontosságú területen veszíthet az Egyesült Államok

Nem várt helyről jött a vészjósló figyelmeztetés: létfontosságú területen veszíthet az Egyesült Államok

Az amerikai védelmi ipar jelenleg képtelen elérni azt a termelési sebességet és reagálóképességet, amely ahhoz szükséges, hogy felvegye a fegyverkezési versenyt az olyan vetélytársakkal, mint Kína. A Pentagon által még nem publikált, de a Politico által megszerzett jelentése szerint ha Washington így folytatja, Kína átveheti a vezető katonai nagyhatalom szerepét a világban.

Brüsszel ott nyerhet, ahol az Egyesült Államok is elbukott, hiába a geopolitikai darázsfészek

Brüsszel ott nyerhet, ahol az Egyesült Államok is elbukott, hiába a geopolitikai darázsfészek

A Dél-kínai-tenger térségében az Európai Unió egy sokrétű stratégiai hálóba gabalyodott, miközben Kína és az Egyesült Államok közötti rivalizálás egyre fokozódik. Mégis nevető harmadikként jöhet ki a helyzetből: a délkelet-ázsiai országokkal való kapcsolatépítése segíthet abban, hogy az unió ellátási láncait diverzifikálja és távolodjon Kínától. Mivel a térség konfliktusaiban nagyjából semleges szereplőként tud viselkedni, kiütheti az Egyesült Államokat is, ha ügyesen építi kapcsolatait a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségével. Ez pedig nagy gazdasági győzelmet hozhat.

Olyan technológiai áttörést jelentettek be, ami megoldhatja az európai energiaproblémákat

Olyan technológiai áttörést jelentettek be, ami megoldhatja az európai energiaproblémákat

A Northvolt svéd akkumulátoripari start-up cég, amelyet olyan befektetők támogatnak, mint a Volkswagen, a BlackRock és a Goldman Sachs, áttörést ért el a nátriumion-akkumulátor technológiában, ami csökkentheti a kritikus fémektől való függőséget és megdöntheti Kína dominanciáját az akkumulátorok piacán. A lítiumot, kobaltot és nikkelt nem tartalmazó új akkumulátor több tízmilliárd dollárt érhet, és az akkumulátoros energiatárolás számára piacokat nyithat meg a Közel-Keleten, Afrikában és Indiában.

Kína célba vette az egyik legnagyobb vállalat vezetőjét, Tajvan is célkeresztben

Kína célba vette az egyik legnagyobb vállalat vezetőjét, Tajvan is célkeresztben

Peking átfogó vizsgálatot indított a Foxconn, a világ legnagyobb szerződéses elektronikai gyártója ellen, ami megrázta a nemzetközi piacokat. A lépés azután történt, hogy a Foxconn alapítója, Terry Gou bejelentette, hogy indul Tajvanon az elnökválasztáson, amit sokan a kínai politikai hatalom közvetlen befolyásolási kísérleteként értelmeztek, de úgy fest, hogy Gou nemhogy nem a kommunista állam parancsára lépett, hanem éppen annak akaratával szemben cselekszik – derül ki a Financial Times beszámolójából.

Amerika megnehezíti a Hamász finanszírozását

Amerika megnehezíti a Hamász finanszírozását

A Biden-kormány célja az ellátási láncok diverzifikálása, a Kínától való függőség csökkentése érdekében - mondta Janet Yellen pénzügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy elvágják a Hamászt a finanszírozási forrásaitól.

Már a legrosszabbra készül az Egyesült Államok, harckocsik bevetését tervezik

Már a legrosszabbra készül az Egyesült Államok, harckocsik bevetését tervezik

Szorul a hurok Tajvan körül, de nemcsak a sziget vagy Kína készülődik egy esetleges invázióra, hanem az Egyesült Államok is. Forgatókönyveket dolgoznak ki egy pekingi roham visszaverésére, és arra is, hogy mi történik akkor, ha a kínai katonáknak sikerül zár alá venni a szigetet. Az amerikai erők a főként vízi és légi eszközökre támaszkodó konfliktushoz harckocsik bevetésére is kidolgoztak terveket - írja az Eurasia Times.

Mérhetetlen optimizmus uralkodik az északi szomszédunk ingatlanpiacán

Mérhetetlen optimizmus uralkodik az északi szomszédunk ingatlanpiacán

Nagy fordulatot jelentett néhány évvel ezelőtt az ingatlanpiacon, hogy a logisztikai szegmens elkezdett felértékelődni az irodával szemben. A folyamat hátterével – covid, ellátási láncok problémái, home office - már sokat foglalkoztunk korábban, mostanában viszont, mintha a raktárpiacon is nagyobb lenne az óvatosság. Hogy valóban így van-e és mi jellemzi a régiós országok piacait, arról a CEE Property Forum 2023 konferencián, Bécsben beszélgettek a szakértők.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.